A feltöltés folyamatban van, az anyagon még dolgozunk, így előfordulhat, hogy régi-, részben feltöltött-, hiányos vagy szakmailag még nem véglegesített anyagok lesznek láthatóak. A teljesen megújított képzés feltöltése nagy és időigényes munka, de terveink szerint 2021. január 15.-ig felkerül a teljes új anyag. Érdemes várni, mert egy jelentősen kibővített anyagot fogsz kapni, mellyel sokkal egyszerűbben fogod tudni az idei KATA bevallásodat elkészíteni. 🙂
Addig a türelmedet kérjük!
Előfordulhat az is, hogy nem csak Forintban állítunk ki számlát, hanem például euróban is.
A bevételi nyilvántartásunkban, és a bevételünk kiszámításánál viszont ebben az esetben forintosítani kell az összeget.
Nézzünk két forgatókönyvet. Az egyik esetben forint számlára érkezik az eurós bevétel, másik esetben saját euró számlára érkezik a bevétel.
A korábban tárgyalt esetek itt is érvényesek, tehát akár forint, akár euró számlára érkezik a bevétel, mindig a pénz beérkezésének az időpontja az ami számít.
Az első eset, hogy forint számlára érkezik a bevétel. Ebben az esetben egyszerűbb a helyzet, ugyanis a bankunk automatikusan átváltja az összeget, és forintban kapjuk meg azt. Így a bevétel összege, a számlánkra kerülő összeg lesz.
Például kiállítunk egy számlát 100 EUR-ról, amit elutalnak nekünk, és a bank jóváír a számlánkon 36500 forintot, ugyanis automatikusan átváltotta nekünk 365-ös árfolyamon a 100 eurót.
A bevételi nyilvántartásunkban ezt kell feltüntetni, valamint a bevételünk kiszámításánál ezzel kell számolnunk.
A második lehetőség, hogy nem forintos számlára érkezik az összeg, hanem devizásra, ekkor viszont nekünk kell forintosítanunk az összeget. Mégpedig úgy, hogy megnézzük a beérkezéskori MNB árfolyamot és ezzel szorozzuk az eurós összeget.
Ehhez menjünk a https://www.mnb.hu/arfolyam-lekerdezes oldalra. Itt válasszuk ki, hogy milyen devizában kaptuk meg az összeget, majd adjuk meg a dátumot amikor az adott összeg a számlánkra érkezett.
Kattintsunk erre az „Árfolyam információk lekérdezése” gombra, és máris megjelenik egy táblázat, amiben láthatjuk, hogy adott napon, mi volt a hivatalos árfolyam.
A korábbi példánál maradva, ha december 1-jén érkezett a bevétel, akkor a hivatalosa árfolyam 357.37, így a 100 eurót 35737 forintnak kell számolnunk a bevételi nyilvántartásunkban és a bevallásnál.